Magamról

56 éves vagyok, nős, Dániel fiam 30, ikreim, Hanna és Gergő pedig 8 és fél évesek.
1984-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szereztem diplomát.

A rendszerváltásig tervezőmérnökként vízellátó és szennyvízkezelő rendszerek, környezetvédelmi beruházások (pl. Balaton parti szennyvíz telepek) tervezésével foglalkoztam.
1991. februárjában választottak először Budaörs város polgármesterévé, majd a következő 5 választáson ismételten bizalmat szavaztak nekem az itt élők.

A 2006-os önkormányzati választáson bekerültem a Pest Megyei Közgyűlésbe is.

2010-ben a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltjeként ismét elnyertem a lehetőséget, hogy újabb négy évig vezethessem a várost.

Megalakulása óta tagja vagyok a Pest megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának, ahol 18 éve képviselem a budaörsiek érdekeit.

Legmagasabb állami kitüntetéseim: Baross Gábor Díj (2002), a Köztársasági Érdemrend Lovakeresztje, városfejlesztési munkám elismeréseként (2004), a "Hadisír gondozásért" honvédelmi miniszteri kitüntetés, elsősorban a második világháború áldozatai emlékére létrehozott Békepark és katonai temető érdekében végzett munkámért (2005).

Portréfilm az életutamról, munkámról, családomról, politikai pályafutásomról
(Forrás: Minálunk.hu)

 

A politikus mint magánember (Buda Környéki Televízió) - 2014. 09. 16.



I. Wittinghoff Tamás a Klubrádióban a budaörsi "csodáról" (7:55-től) - 2014. 09. 01.

II. Wittinghoff Tamás a Klubrádióban arról, hogy hogyan válnak a Fideszhez kötődők is együttműködővé - 2014. 09. 01.

III. Wittinghoff Tamás a Klubrádióban arról, hogy Budaörsön nyugat-európai érékeket képviselnek - 2014. 09. 01.


Pillanatképek jelöltbemutató rendezvényünkről - 2014. 08. 31.

 
Párhuzamos interjú a két polgármesterjelölttel a Budaörsi Naplóban - 2014. 09. 05.


Wittinghoff Tamás a Buda Környéki Televízióban - 2014. 09. 06.


A Budaörsi Napló beszámolója egyesületünk közösségi festéséről - 2014. 09. 17.

 

Wittinghoff Tamás Budaörs sikereiről, kihívásairól és a polgármesterségről (ATV - 2014. 10. 08.)